Néptánc

Európa és ezen belül Magyarország legkorábbi néptáncai a középkorban kialakult körtáncok voltak. A magyar néptánc szabályozott egyéni és páros formái a 17. és 19. század között keletkeztek. A tánctípusok közül a botoló, a legényes és a karikázó a régebbi, míg a csárdás és a verbunkos az újabb táncstílust képviseli. A magyar néptánc legkorábbi idõszakára a szent helyeken való táncolás volt a jellemzõ, melynek bizonyítékául olyan zsinati határozatok szolgálnak, melyek a templom és temetõkerti táncolást, illetve a különbözõ szertartások alatti vigadozást tiltották.

szatmári csárdás

Szatmári Csárdás

A Felsõ-Tisza-vidéki csárdás ma már csak lassú és friss tételbõl áll, de régebben a Dél-Nyírségben és az Erdõháton nyomaiban még megtalálható volt a történelmi emlékeket idézõ hármas tagozódás, a lassú tempójú "csendes", a közepes tempójú "csárdás" és a friss "ugrós". A tánc elnevezései közt találjuk még a "lassú", "csendes csárdás", "magyar csárdás" vagy "félugrós" kifejezéseket, melyek vagy összefoglaló nevek vagy az egyes tételek megjelölései. A csárdás a középkorú nemzedékek tánckincsében még ma is életerõs Szatmárban. Fennmaradásában nagy szerepet játszott a viszonylag korán, a 19. század második felében megjelenõ falusi, "kontár" táncmesterek által tanított "magyar kettõs", "magyar szóló" táncok motívumanyaga, mely gyarapította a helyi táncok motívumkészletét. E vidék dzsentri rétege is példát mutatott a parasztságnak a hagyományok ápolására azzal, hogy a csárdást maga is szinte egyetlen táncként használta. Így a parasztság is tovább megõrizte a táncot, nem érezvén azt elavultnak, ósdinak. A csárdás mind lassú, mind friss tételének tempója mérsékeltebb, félúton van a régies lassabb erdélyi és az újabb dunántúli csárdás között.

 

 

moldvai

Moldvai Csángó táncok

A moldvai csángó magyarság nagy területen szétszóródott különbözõ csoportjainak tánckincsérõl, táncéletérõl keveset tudunk, csupán a Magyarországra áttelepülõktõl származnak a néhány településükre (Gajcsána, Lábnik, Klézse, Diószén, Lészped) vonatkozó adataink. A moldvai népi tánckultúra alapvetõen eltér az erdélyitõl. A Kárpát-medencei tánckészlet falvanként négy-öt rögtönzött, egyéni férfi- és páros tánc-típusa helyett Moldvában a közösségi jellegû körtáncok és a kötött szerkezetû páros táncok egész sorát találjuk. Az egyszerû formakészletû lánc- és páros táncokból egy-egy faluban több tucatot, néha 20-30-at is ismernek. E motívumismétlõ vagy strófikus szerkezetû táncokhoz többnyire egy-egy állandó dallam és táncnév kapcsolódik. A nevek pedig falvanként, sõt nemzedékenként is különbözhetnek, így a csángó tánckincsben nem egyszerû az eligazodás. Tánckészletük lényegében azonos a moldvai-kárpáti románságéval, rendkívüli hagyományõrzésük miatt azonban sokszor régiesebb. Tánckultúrájukra a középkorias kollektivitás, az egyéni mûfajok szinte teljes hiánya jellemzõ, így benne erdélyi vagy magyaros vonás kevés van. A moldvai csángó táncok három csoportját a körtáncok, a körtánc- és párostánc-ötvözetek, valamint a páros táncok jelentik.

rábaközi

Rábaközi táncok

A Kisalföld déli részének tánckultúrája elkülönül mind a szigetközi-csallóközi résztõl, mind pedig a táncban jellegtelenebb észak-dunántúli területektõl. Jellegzetes tánctípusai, különleges táncéletbeli sajátosságai a nyugati dialektus egyik legfontosabb pontjává teszik.

A rábaközi táncok közül elsõsorban a verbunk az a tánctípus, melynek sajátosságai révén elkülönül a Rábaköz a magyar nyelvterület más részeitõl. A rábaközi verbunkok két jellegzetes altípusát ismerjük. A Rábaköz keleti részén, Kóny, Szil, Szany, Sobor stb. községekben él az egyik formája. Egyetlen lassú részbõl áll, motívumkincse viszonylag gazdag, állandó dallama az "Ez a kislány, barna kislány." kezdetû népdal. A verbunk teljesen kötött szerkezetû. Ezt egyrészt a tudatos összegyakorlás, másrészt a táncvezetõ, az ún. hejlegény irányítása biztosítja. A hejlegény kiáltásaival ad jelt, hogy melyik figurát hányszor járják. A kötöttség nem azt jelenti, hogy minden faluban egyformán járják a táncot, sõt egy-egy nagyobb faluban korosztályonként, társadalmi rétegként, falurészként elkülönült legénytársaságonként, céhekben gyakorolják és táncolják. A rábaközi verbunkok másik típusának szerkezeti felépítése és motívumkincse eltér az elõzõtõl. A Kapuvár környékén (Hövely, Vitnyéd stb.) ismert verbunk is lassú és friss részre tagolódik. Ez a lassú és friss viszony a szigetközi verbunk kéttempójúságához hasonló. A kapuvári verbunk dallama népi verbunkosaink egyik legszebb, legrégibb formája. Népzenénk legrégibb rétegének dallami vonásait hordozza. A verbunknak sajátos szerepe volt a rábaközi táncéletben, melynek középpontjában a rendkívül élénk, fejlett legényélet állt.